Amúgy Dolly küldött egy screenshotot, hogy nézi a Girlst és konkrétan megtalálta a jövőbeni magunkat benne:

Ez a kép túl sok dimenzióban tökéletes, a haj, a duma, meg úgy MINDEN. Csak ezért kedvem támadt újrakezdeni a Girlst.

Amikor megyünk hazafelé a barátnőkkel az elég szar bulikából, és az egyik csaj megszólal:

'Azt hiszem megvan az este tanulsága - Ha jó bulit akarunk, akkor megcsináljuk mi magunknak. Az a baj, hogy egyre több mindennel vagyok így....'



Kiégett huszonévesek című rovatunkat olvashatták.

Illetve VÉGRE leraktam a nagy fekete vastag jetikabátomat (ami sajnos kellett a túléléshez a minuszokban de egy formátlan paca vagyok benne) és felvettem a szép vidám sárga kabátomat!!!! OLYAN JÓ. (meg lila sál, meg téglaszín harisnya, fájok a szemnek, imádom <3)

Remélem már nem lesz szükség idén a feketére!

(igen, nyolcvanhat insta filter, anélkül a legélénkebb színek az arcomon lévő piros foltok lennének, de hát ez van, mindenki rájött már gondolom, hogy nem inkognitós modell és sminkmester vagyok)

Amúgy napom fénypontja, hogy az irodai asztalomon névő növény ami bőven kinőtte a cserepét és mostanában mintha kókadozna, hozott két új hajtást!!!!

Azt a kettőt, ott középen, ni:

Olyan kis masszívak, imádom fogdosni őket!

Hát, ismét rájöttem, hogy igencsak jó irány az, hogy a túlzott extroveltáltságomat csak egy picit félretolva csináljak dolgokat csak azért mert nekem jólesik és mert magamat viszem előre vele és a csakis kizárólagosan saját utamat törjem és ne mindig csak az legyen a fejemben, hogy másokkal legyek állandóan, hanem meg kellene tanulnom örülni magamnak is. Elég gyerek vagyok, nem igazán vagyok felkészülve arra, hogy ami most van, az nem marad úgy örökké, és nagyon könnyen veszem természetesnek, hogy mindenki ott lesz velem mindig. Pedig egyke vagyok, ha én magam nem alapítok családot, olyan harminc év múlva nagyon egyedül leszek, tanulhatnék némi lelki önállóságot végre. (Na jó, nem leszek egyedül, lesz egy axolotl-m, az azért elég fontos!)

Várom már a bortanfolyamot is nagyon, remélem jó lesz.
(Ja, meg remélem a nyári LP koncert is, bár megmondom őszintén, annyira nem reménykedem, bár tíz éve jöttek volna! De tartozom ezzel a gyermekkoromnak, meg úgy amúgy a végtelen zenének ami végigmászott a fülemen amióta első zenei lökésként elkezdtem hallgatni a Hybrid Theoryt áltsuliban.)



(ezt a számot amúgy küldöm magyarország kormányának is, ha már éppen ma blogolok)

Ma annyira örültem az esőnek - kiléptem reggel az ajtón és csak olyan alig észrevehetően csepergett, de mégis éreztem az esőillatot a város közepén, és az ég is valahogy azt súgta, hogy JÖN A TAVASZ, és szépen lassan mossa le az eső a telet a városról - és olyan Debrecen-érzésem volt, ott voltak ilyen csendes, békés esők a Nagyerdőn.

Ennek örömére hallgattam ma sok jó nosztlagikus zenét, meg Sixpence None the Richert és tizenegyig túlóráztam.

(a holnap kora reggeli németóra gondolata fizikailag fáj, hadd ássam el magam a frissen mosott öblítőillatú kockás takaróm alá pls)

Oké, tényleg nagyon szar volt lefürödni, a hajmosásra már nem is maradt hidegrázásom.

Ugyanitt, nem csak a kávém fogyott el, hanem az éjszakai betétem és a szárazsamponom is. Komolyan gondolkodom azon, hogy felkajtatok valami éjszakai boltot konci utan, mert holnap tényleg egész nap pizsamában akarok haldokolni, ez az egy napom maradt rá.

Hál' Istennek évek óta nem voltam beteg, el is felejtettem, milyen szar. (És még szarabb felnőttként, amikor már nincs itt mellettem az anyukám, hogy elevenen megfőzzön teában, meg hogy hozzámvágjon egy adag fokhagymás pirítóst, hanem nekem kell kimászni a köntösbábomból érte.)

Expectations for the weekend:
- Mivel picit betegnek éreztem magam pénteken, úgy gondoltam hogy este korán le kéne fürödni, ágyba bújni egy nagyon kielégítő kaliforniai paprikával és egy adag forró teával és Elle-t olvasgatni
- sokáig aludni szombaton
- okosan enni a hétvégén és tornázni picit, mert sosem fogyok le így
- befejezni a múlt heti szőnyegvakarást
- németezni
- bevásárolni mert már az életet jelentő kávém is fogytán van
- elolvasni a Mester és Margaritát
- összeszedni a lakást és magamat
- beülni egy kávézóba és randizni magammal (régóta tervezem)
- kellemes vidám és napfényes hétvégét tartani


Reality:
- a megfelelő hívószavakkal felhívott egy barátnőm, ennek örömére pénteken a MoMo-s ünneplősbuli közepén találtam magamat annak örömére, hogy meglettek az aláírások (kellően szürreális volt, hallottam dobolni egy volt csoporttársamat és ismét nem sikerült egy értelmes hímpéldánnyal sem beszélgetést kezdeményeznem, de legalább voltak weird esetek), és hazaborultam kb kettőre
-  cserébe tényleg délután ébredtem - azzal, hogy tele az orrom és arcüregem dzsuvával, a méhem világkörüli útra akar indulni mert miért ne, és felváltva rázogat a hideg illetve van totál melegem, de legalább minden orrfújásnál elkezd fáji a fejem
- elfogyott a kávém
- egész nap az ágyban feküdtem pizsiben és köntösben, rendeltem egy pizzát és öntöttem magamba a teát
- egész nap a Nana animét néztem és pityeregtem rajta (de nem tudom abbahagyni, még nmindig kurvajó - és a gimis énemmel ellentétben egyre inkább kezdek sorsközösséget érezni Hachival és a kontrollálhatatlan szeretetéhségével)
- valószínűleg holnap is ez lesz a program

De mindjárt be kéne mászni a zuhany alá (nem akarok, rázni fog a hideg), és elmenni az akváriumba hiperkarma koncertre, mert biztos tök jó lesz és már kurvarégen megvettük rá a jegyet. Remélem nem robban szét a fejem a zajtól és nem kell hazajönnöm a közepén.

Amúgy mivel annyira szeretném szeretni a valentin-napot de sosem volt rá alkalmam, azt akartam, hogy ma este valami 'bassza meg mindenki' csapatós anti-valentinnapi bulikába megyek (mondjuk a Toldiba), mert nagyvárosi vagány nő vagyok és engem nem fog holmi egyedüllét megakadályozni az élet élvezetében. Aztán reggel felkeltem, nagyon fáradt voltam, itthon káosz volt, meg amúgy holnap benn kell lennem nyolcra, szóval úgy voltam vele, hogy lehet haza kéne jönnöm, kicsit ápolgatni magam, meg megszeretgetni magam egy forrócsokival.

Aztán végül fél tízig benn ültem melóban, best valentine's day ever!
 Bár ahogy az egyik kollégánk mondta, legalább azokkal vacsorázunk akiket a legjobban szeretünk (=saját magunkkal). Én mondjuk először a bérjegyzékemre gondoltam, de ja, ez is működik.

Tegnap kérdés kvízen:

Melyik szín nem volt Az ember tragédiájában?
A) Róma
B) Párizs
C) Falanszter
D) Budapest

Válaszom: Boccccs, ez nem a kisember tragédiája...
(sikerem volt)


(Amúgy kivételesen nem mentem éhgyomorral kvízre, Dollyval betoltunk egy-egy adag zsíros- és tepertőkrémes kenyeret paprikával és hagymával meg egy korsó guinness-szel a rockkocsmában, jaj de finom és jó volt. Gondolkodtam, is, hogy ha Ed a vörös rúzsomra eddig nem figyelt fel, majd a fél fej hagyma után ráköszönök, hogy Hhhhhelhhhhóóóó, biztos működni fog!)

Tegnap osztálytalálkozós házibulit tartottam.

Még tavaly nyáron-ősszel merült fel az egyik volt gimis osztálytársamban, hogy többen vagyunk Pesten mint ahányan Debrecenben maradtak, és hogy miért nem találkozunk gyakrabban. Össze is rántott egy bulit zuglóban, az ő albijában, ahol rájöttünk, hogy 90 százalékunk a 11. kerületben lakik, szóval majd a következőt ott kéne tartani. Mert hogy olyan jól sikerült, hogy elindult körbe a bulivonat, és tegnap már a harmadik alkalmat tartottuk.

Nálam.

Megmondom őszintén, eléggé fostam. :D Ez volt a második buli amit az albikámban tartottam, de a szülinapomról tudtam, hogy lightos lesz, még ha sokan is voltak. Bezzeg ezek az arcok, nem tudom hol vették a vasból készült májukat (biztos nem a református giminkben), de lenyűgöző mennyit tudnak inni. Van jó pár elég link alak, vagy hogy is mondjam  - olyan, aki minden cselekedetével lázad valami ellen ami nem feltétlen van ott. Az egyik srác pont ilyen, és kicsit féltem, hogy mit szed szét, mit kezd el dobálgatni, de csak a létra nélküli galériára húzta fel magát kétszer (tesitanár, he might have some killer abs), és amikor másodjára megjegyezte, hogy még mindig milyen nagy a por ott fenn, feldobtam neki a nedves törlőkendőt, hogy ha zavarja, hajrá, én úgysem tudok felmászni oda. Ez az idióta meg képes volt áttörölni az egészet, és még a vécémet is megszerelte :'D

Meg itt volt egy fogorvos lány, akit konkrétan több hat éve, a ballagón láttam utoljára. (És olyan gyönyörű, hogy az már mocsokság!) De annyira örültem neki is, mondta, hogy bár hétköznap korán fekszik, de ha végzek majd a bortanfolyamon hétfőnként, csörögjek rá, mert abban az utcában lakik. Bár annyit beszéltek a fogászati dolgokról a többiekkel, hogy este azt rémálmodtam, hogy darabokban mállnak le a fogaim. (Sajna nem lepődnék meg ha ez bekövetkezne)

Mindenesetre nagyon jó este volt, örültem, hogy sokan eljöttek. És annyira jó, hogy ez a gimis osztály valahogy még ha darabokban is, de megmaradt. Általánosban tele voltunk klikkekkel, konkrétan, 2-3 emberrel ha tartom onnan a kapcsolatot, de velük is csak nagyon ritkán. Itt meg szintén megvoltak a klikkek, meg nagyon sok emberrel alig beszéltem ott is, de valahogy volt egy ilyen véd- és dacszövetség, nem tudom mi ellen, a rendszer ellen, a bigott begyepesedett osztályfőnök ellen, vagy csak az osztály-önérzet, hogy még a humánosok helyett is mi, a reálosok csináltuk meg a március tizenötödikei műsort, mert mindenből mi voltunk a legjobbak, nem tudom. De még most is van igényünk egymásra, és ez szerintem csodálatos. Amikor még az első bulin kb hajnali kettőkor megölelgetett a szervező srác, akivel sosem volt kb közös témánk, hogy de örül hogy itt vagyok, és hogy milyen jó, hogy baráti köröktől függetlenül összegyűltünk itt. Meg hogy sosem gondoltam volna a matekórákon, hogy a (még mindig) arrogáns pöcs honvéd gyerek az én ágyamon elnyúlva relaxál majd amíg a népek kinn bagóznak a teraszon, és hogy a konyhapultomhoz telepedve gratulál az albérletemhez, hogy milyen király.... jó ez, na.

Ettől függetlenül ma egész nap a szőnyeget vakartam, nem érzem az ujjaimat, és még a harmada mindig dzsuvás, de nem bírom tovább :D. De legalább a vécében már nem fogok több nachosdarabot találni, újra rend van és tisztaság. És pár hónap múlva szívesen várom őket újra <3.

Most megyek az egyetemista nőimmel szolidan borozgatni.
Imádom a barátaimat, még ha néha az agyamra mennek is <3. Szerencsés vagyok.

A mai nap volt az a nap, hogy beinvitáltam a lakásomba egy idegen férfit.


Na jó, túlzások nélkül ez úgy nézett ki, hogy a régi gimis haverom, Tsaba, bejelentkezett egy beszélgetésre. Aztán az este közepén csöngettek (frászt kaptam, hogy biztos a kéményseprők, és jönnek kikapcsolni a gázt), de csak egy cuki szöszi szakállas srác állt ott, a kezében egy papírral. Mivel olvastam ma kettős mércét és tudom, hogy a momentumosok elkezdtek házalni, mielőtt szerencsétlen egy szót is tudott volna szólni, mondtam neki, hogy már első nap aláírtam és hogy sok sikert és kitartást.

Aztán miután bezártam az ajtót, gondoltam egyet, újra kinyitottam, és miután elbeszélgettem vele hogy hogy haladnak, behívtam egy pohár borra. Mondtam, hogy nem tudok kétszer aláírni, de ennyit tudok tenni hogy ne fagyjon szét, és hogy itt van egy haverom is. Szívesen bejött, megdicsérte a lakást és beszéltünk pár percet.

Aztán hívta a barátnője, aki egy emelettel feljebb házalt. Mondta is a srác, hogy a lány nézett egyet amikor bejött. Nevettünk egyet, felhajtotta a bort és ment útjára.

Miután elfordítottam a kulcsot, Tsaba az ajtófélfának dőlve röhögött, meg nézett rám féloldalról, hogy 'milyen szép, amikor minden hátsó szándék nélkül kiállsz a politikai ügyekért'.

Hát na.

De ez mennyire szívás már, miért van mindnek* barátnője?????

Ettől függetlenül büszke vagyok magamra, sosem csináltam ilyet, és akármennyire ott volt Tsaba védőhálónak, elég tökösnek érzem magam.


*aki nekem bejön

Ma ez várt az asztalomon <3

Hazautaztam hétvégére, és kb. fél nap alatt toltam be az Ida regényét Gárdonyitól. Régen volt hogy ennyire hajnalig olvassak valamit és hogy ennyire kisimuljak közben. Géza, (ha szabad...!) maga aztán ért ahhoz, hogy méltatlanul mellőzve legyen! Pedig amikor harmadikban magamtól olvastam az Egri csillagokat, emlékszem mennyire tetszett.

Jó, mire az előzőt kipostoltam, kicsit ki is engedtem ezt az egészet.
Alszom és holnap nagyon jó lesz, elmegyek antikváriumba is (tegnap megjött a fizetésem és még megvan a havi könyvpénzem, remélem értjük, hogy ez nem maradhat így).

Az estém csodálatos megkoronázása, hogy miután lemondtuk a mai találkozót egy haverommal, gondoltam, hogy most már felhívom a gimis legjobb barátnőmet, aki amúgy svájcban él a vőlegényével, hogy hogy is lesz a holnap, mert kb két hónapja tervezgetjük, hogy hogy tudnánk végre találkozni, és most hogy hazajöttek, úgy volt, hogy holnap nálam alszik.

Hát, miután nagy nehezen sikerült elérnem (az autista öcs miatt korán fekszik), közölte, hogy az anyját kel holnap elcipelniük Vácra. Az anya nagyon hangulatember, hisztis, zsarnok, a lánya életének tapasztalt bábmestere, meg amúgy nyilván családtag, szóval nincs olyan, hogy nem.

Amúgy nem is tudom min lepődök meg, lassan megszokhatnám.

Ami inkább fáj, hogy miért nekem kell utánatelefonálni? Mintha mostanában többet mennék emberek után mint kéne. Azt mondta holnap akart hívni, merthogy ez ma alakult így, de most komolyan? Miért nem tudott ma felhívni ő és elmondani? Mondta, hogy úgy akart beszélni velem, hogy az anyja ne hallja, de nem hiszem, hogy holnap erre több lehetősége lenne mint ma volt. Talán egy hajszálnyival kevésbé lennék most csalódott és kiábrándult.
Még szerencse, hogy eléggé fáradt vagyok és nem csináltam olyan nagybevásárlást meg készülődést mint amikor legutóbb (ősszel..) láttam, azt terveztem, hogy beülünk valahová vagy rendelünk egy pizzát és végre kinyitom az üveg portóit amit szülinapomra kaptam és valami nagyon nagy alkalomra tartogattam.

Az ajándékát meg amit a múlt heti sikeres államvizsgájára és a pár héttel ezelőtti eljegyézése örömére vettem, majd odaadom jó pár hónap múlva, akkor is aktuális lesz, nyilván.

Az a baj, hogy ismerem a családját és annyira tudom, hogy ez nem az ő hibája, és a család az első, meg a párja az első, meg minden. Mint mindenkinek. Bár szokta mondani, hogy sokszor én több vagyok neki mint család, gondolom segít, hogy nem zsigerelem ki lelkileg. Vagy legalábbis nem önzően, mostanában kicsit félek attól, hogy többet szipolyozok mint kéne.) De sajnos hiába mondja, ha nem igazán tudom érezni. Amikor félévente egyszer látjuk egymást, minden visszajön, de ilyenkor nagyon nem tud.

De most megint itt ülök egyedül, és olyan szomorú vagyok, úgy vártam már ezt. Én tényleg megértek mindenkit és tudom hogy általában az ilyen helyzetek miatt nem okolható kb senki.És mindennek van magyarázata, mindennek van épkézláb oka, és mindent megértek és jóváhagyok az agyammal, mert tudom hogy mi miért történik úgy és én mindig félreállok és próbálok ott lenni mindenki mellett és tényleg igyekszem támogatni azokat akiket szeretek, mert tudom hogy senkinek sem könnyű, a lányka hangján is hallottam, hogy kivan, nyilván ő is hallotta az enyémen.

Csak szeretnék már végre egyszer prioritás lenni én is. Nem azért, mert valami nagy baj van, vagy mittudomén. Hanem csak úgy, magamért.


(Ennyit arról, hogy nem leszek rinyablog, és összeszedem magam, de I can't help it, ezen nem tudok mosolyogni.
Meg tudom, hogy anyáéknak prioritás vagyok, de ők 300+ kilométerről nem tudnak most megölelni. Holnapután viszont nem eresztem el anyát, nagyon hiányzik már. Csak jussak haza.

Meg most azért is elszomorodtam, mert ezt leírtam. Mert így most valós probléma lett. Miközben ha szépen fejbevágom magam, kussolok, és leírom, hogy hát ez van, de mindig van legközelebb, na akkor viselkedtem volna úgy, ahogy magamtól elvárnám. Szánalmas rinyagép vagyok, miközben hálát kéne adnom a barátaimért, mert sokan vannak és szeretnek.)

Most betolok valami forró édes italt és összeszedem magam, és holnap megint lenyűgöző önmagam leszek.

Amúgy tegnap megkaptam a fejpénzt egy ismerősöm után, akit én hoztam a céghez, és azzal a kanyarral vertem el egy kellemesen kurvadrága bortanfolyamra.

A sima fizetésemet sosem szánnám rá ilyenekre, még itt is rugdosnom kellett magamat, hogy kb most vagy soha, és mire várok, és csináljak már ilyen dolgokat csak a saját kedvtelésem miatt, mert engem érdekel.

Csak na, fejben még mindig túl vidéki gyerek vagyok, és belülről nézek magamra nagy szemekkel, hogy ilyenekre ennyi pénzt kiadni... Szatmáron, azon a vidéken ahol én jövök, ebben a pillanatban azon is elgondolkodnak az emberek, hogy húst vegyenek-e, mert nincs rá pénz. De inkább örülök neki hogy ezt is megléptem, most van rá lehetőségem, lesz ez még így se.

A szofisztikált, önálló, nagyvárosi nő bortanfolyamra megy! (És ennyit a kocsmakvízekről, mert hogy hat héten keresztül hétfőnként lesz :')) Hiányozni fogsz, Ed, egyem azt a gyönyörű pofidat. )

Amúgy a ma reggelem abból állt, hogy 8:08-kor arra ébredtem, hogy BASSZUS HÁNY ÓRA. Ez amúgy annyit jelent, hogy 7 perccel később kellene hivatalosan beérnem a melóba, gyakorlatilag kilencre ráérek. Gondolom mondanom se kell, hogy az se szokott sikerülni, de ma ritka csúnyán késtem el, de legalább szorulásos tyúk módjára totyoghattam a csizmácskámban befelé.

Ennek következtében most itt szopogatom a kefiremet amit az automatából szereztem, hogy ne szédelegjek, mert a reggeli kimaradt. Utálom ha benn kell reggeliznem, és még a szekrényemben lévő puffasztott szelet-készlet is felemésztődött.

De legalább van kiadós salátám (lol) ebédre! Viszont mivel már untam a szokásos csípős olivaolajos önteteket, tegnap kipróbáltam egy avokádós-joghurtos-citromos dresszinget, és OMG, nagyon finom!

Ugyanitt, nem akarom elkiabálni, de szerintem sikerült fogynom egy kicsit. Mondjuk nem mondanám ki hogy diétázom, mert nagyon nem (hétvégén 75 dkg mascarponéból csináltam tiramisut), de azért a napok többségén igenis nézem, hogy mit eszem. És amúgy sajnos mivel én ha ránézek a boltban a cukorra már akkor is nő a körméretem. Azt tudom, hogy a nagyon drasztikus dolgok működnek, két éve elkezdtem szolidaritásból volt lakótársammal a candida-diétát, meg durván jógáztam, és hú, nem tudtam, hogy én ilyen jól is tudok kinézni! És az a baj, hogy ez a fejemben van, és nem hagy nyugodni, és tudom hogy éreztem magam akkor, és hogy néztem ki. Viszont még egyszer ilyen drasztikus dolgot nem akarok csinálni ha nem muszáj, mert imádok enni, ez van, pizzáért a lelkemet is eladnám, és nem vagyok hajlandó sanyargatni magamat. Legalábbis nem száz százalékosan. Emlékszem, amikor a többiek sörözgettek meg ették a gourmet hambit, én meg ittam a  citromos vizet, meg rágtam a répát, és vadásztam az olyan ételízesítőt, amiben nincs E, hogy ehessek anya vasárnapi húsleveséből.

Amúgy a legdurvább, hogy szerintem azért működött az a diéta anno, mert drasztikus volt. Imádom a drasztikus megoldásokat és a világ képébe vágni, hogy TESSÉK. Most viszont mivel nem akarok ennyire elrugaszkodni a megszokásoktól, nagyon nehéz lesz ez. De muszáj összeszednem magam, hányok, ha tükörbe nézek, egy ruhám se áll sehogy se rajtam. Már amelyik rám jön.

Viszont mintha picit jobban néznék ki (sosem mérem magam, csak tükörből/közérzetből/ruhák állásából informálódom, ez szerintem reálisabb visszaigazolás.) A szomorú az, hogy ez a kevés is nagyon látszik. Nem baj, mélyről szép felmászni, és innentől lesz kurva nehéz.

Nem tudom amúgy, honnan van ez a mély bizonyítási kényszer bennem a világ felé, hogy igenis megmutatom. Kinek? Mit? :D Anno egy grafológus mondta, hogy kb minden szavam vége úgy néz ki, mintha kivont kardok lennének, és hogy mi lehetett az, ami miatt ennyire védem magam, mint egy sün? Én magam se tudom, megmondom őszintén.

De going on, szeretnék májusra pofásan kinézni, nem úgy mint tavaly, hogy feszüljön rajtam a kabát...

Ja, meg 2018-ban két nagyon kedves barátnőmnek leszek koszorúslánya. Régen nem voltam esküvőn és akármelyik barátnőmet látom ezeken a képeken, mindenki olyan gyönyörű és nőies és kis törékeny. Szeretnék én is malomkerék helyett Charlotte lenni.