Mai napi öndefiníció, miután reggel megkajáltattam Dollyt home-made tiruamisuval, délután meg kicsit leoltottam szegényt:
Call me Tiramisu Yen. Édes vagyok és imádsz, de megülöm a gyomrod.


Ugyanitt, akartam írni a hétvégéről, mert  annyi minden volt bennem,sok kettős érzés - volt hogy teli arccal vigyorogtam, volt hogy bőgtem. Aztán rájöttem hogy nem is lényeges semmi - ez a bajom az írással, ott kavarog benn a világegyetem, de amikor neki kellene ülni körbeírni, akkor rájövök, hogy a a világegyetem csak egy rakás kavics és who cares, én biztos nem fogok bizonyos dolgoknak olyan jelentőséget tulajdonítani hogy megpróbáljak írni róla. Lehet ez valami mély önvédelmi mechanizmus, hogy úgy gondolom hogyha egy szituációnak jelentőséget tulajdonítok, akkor csinálok belőle tényleges szituációt, amit valahol magamban el kéne rakni.de ezt meg nem akarom. De lehet hülyeséget beszélek, nem értek ehhez.

De azért szombat reggel amikor felkeltem, rájöttem, hogy a(z amúgy nagyon fasza, de a koncertpajtim miatt elég furcsa utózöngéjű) Jamie koncert után amikor fél kettőkor hazatámolyogtam, lenyúltam az egyik fiús lakás rossmannos kuponjait.
A rossmannos kuponok az új kocsmából kicsempészett söröskorsók.
(de vissza fogom adni, másnap lelkifurdim volt miatta, a rossmannos kupon igazi kincs.)